Az ekhó módosítása több, eddigi katás adózónak nyújthat megoldást szeptembertől. A Magyar Közlönyben olvasható új szabály szerint megszűnik a 13%-os úgynevezett kifizetői ekhó, így 15% marad az adó mértéke. Fontos azonban, hogy ekhót nem választhat mindenki, ugyanis alapvetően a lap- és könyvkiadásban (újságírok, fotósok, grafikusok, fordítok, egyéb szellemi szabadfoglalkozásúak stb.), a sport világában dolgozóknak (sportolók, edzők, sportszervezők stb.), illetve az előadóművészeti szektornak (színészek, sminkesek, jelmeztervezők, fénytechnikusok stb.) hozták létre ezt az adózási formát 2005-ben. Fontos kiemelni azonban, hogy kizárólag akkor választható az ekhó, ha az előbb említett szektorok valamelyikében kizárólagosan tevékenykedik a vállalkozó. Tegyük fel, hogy egy fodrász akkor jogosult az ekhó adózási formára, ha egy előadás keretein belül tevékenykedik, például színházi előadások alkalmával készít frizurákat a színészeknek. Viszont, amennyiben magánszemélyeknek adja el szolgáltatását, úgy kiszorul ebből a kedvezményes adózási rendből. A pontos tevékenységi körökről, akik jogosultak az ekhó adózási nemre, mindenképp tájékozódjon szakembernél! Az a szűk réteg tehát, aki tevékenységéből adódóan választhatja az ekhó adózási formát, mindenképp jelentős könnyebbségre számíthat az adózás terén. Az előző évben közel 41000 fő választotta az ekhót, viszont az újításra és a kata módosulására tekintettel a következő időszakban nagy valószínűséggel ez a szám lényegesen emelkedni fog.

Az ekhó adózási nem lényegesen kedvezőbb a változtatásnak köszönhetően, viszont fontos kiemelni, hogy az egyik feltétele az ekhónak, hogy rendelkezni kell olyan jövedelemmel, ami után a közterheket (tb-járulék, szja, szochó) fizeti az adózó. Amennyiben ez a jövedelem eléri a minimálbér összegét, úgy egy évben 60 millió forint bevétele származhat az ekhó adózás alatt. Amennyiben nem éri el a minimálbért (például 4 órában foglalkoztatott), úgy annak megfelelően arányosítva szükséges kiszámolni a bevételi határt, tehát félállásban ez az összeg 30 millió forint lesz. Kivételt képez ez alól a nyugdíjas (60 millió bevételi határ), illetve a hivatásos sportoló (500 millió bevételi határ), továbbá az edző és nemzetközi sportszövetség munkavállalója (250 millió bevételi határ). Fontos megemlíteni, hogy nem csak magyar állampolgárok válaszhatják az ekhót, hanem az EGT (Európai Gazdasági Térség) állampolgárai is, amennyiben a társadalombiztosításukról van A1-es igazolásuk az adott tagállamtól.

Amennyiben Önt is érinti a kata változtatása miatti váltás, úgy mindenképp érdemes szakértőt felkeresni a döntés meghozatala előtt. Az ekhó adózási forma kedvező, bár a számos kikötés miatt szűk kör jogosult rá. Abban az esetben, ha az ekhó nem megfelelő Önnek, úgy válaszhatja az átalányadózást, illetve Bt. esetében a kivát is a számos lehetőség közül.